PADOVAIVAROSNEZES.COM PADOVAIVAROSNEZES.COM

Üdvözlöm Padovában!

Padova városának neve sokak számára ismerősen csenghet, talán éppen a város neves, 1222-ben alapított egyetemével kapcsolatban, ahova a magyar humanista Janus Pannonius is járt. Azt azonban csak kevesen tudják, hogy a Velencétől mindössze 30 km-nyi távolságra fekvő város történelmének kezdete a Római Birodalom idejére nyúlik vissza. A máig megmaradt Unesco műemlékek és művészetekben gazdag látnivalók is erről tanúskodnak. Vallástörténeti szempontból is jelentős a város, hiszen itt található a híres, minden évben több ezer zarándokot vonzó Szent Antal Bazilika.
Már a középkortól kezdve gazdag városnak számított, amit az is mutat, hogy a kor tehetős kereskedőcsaládjai a leghíresebb itáliai festőművészeket hívták palotáik pazar díszítésére. Padova ma is egy elegáns, jómódú város, melynek egyetemén napjainkban is több ezer diák tanul.
De vajon, miért éppen a Padovai Egyetemen építettek először állandó bonctermet ?
Miért pont erre az egyetemre jött tanítani az egyébként Pisa városában született híres csillagász és fizikus, Galileo Galilei ?

Nemcsak ezekre a kérdésekre kapnak választ, akik velem tartanak, hanem a város történelmének, helyi szokásainak ismertetése mellett sok olyan különlegességről is mesélek, melyről eddig valószínűleg még csak nem is hallottak.
Ha szeretne megismerni egy kevésbé felkapott, ám mégis történelmi és művészeti látnivalókban bővelkedő olasz várost, akkor szívesen elkalauzolom.

Programok

Csatlakozzon hozzám, hogy élményekkel gazdagodva távozzon e lüktető, fiatalokkal és középkori árkádokkal teli, „kiülős” teraszokkal tarkított, hangulatos városból.

Érdekességek, hírek, események